Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű álommal teli varázslatos reggelen mosolygós Anna kinyitotta aprócska szemét. De meg is bánta, hogy nem szundított még egy picit, mert azon nyomban, ahogy az első fénysugarat meglátta, rettentően megijedt, hiszen nem a megszokott, kicsit nedves, de annál puhább, melegebb, oltalmazóbb és kényelmesebb otthonában találta magát. - Hol vagyok? - kérdezte, de ebben a pillanatban valami furcsa, éles, idegen hangot hallott, ami egyáltalán nem hasonlított a sajátjára. Újra próbálkozott: - Hogy kerültem ide? - de hang egyre csak hangosodott, élesedett és a helyzet egyre kétségbe ejtőbb lett. Aztán egy ismerős, selymes hangra lett figyelmes, egy pihe-puha kéz érintését érezte és egy kellemes, megszokott illatot. Ekkor rájött, hogy a szeretetet érzi, a jól megszokott, igaz, szívből jövő szeretetet, mely minduntalan körbe veszi, óvja, védi, boldoggá teszi. De hoppá! Hallott egy másik hangot, mely mélyebb volt és dörmögőbb, de tudta rá is számíthat ebben a másik, félelmetes de reményteli világban, hisz hosszú hónapokon át, amíg készülődött erre a zajos, kissé hűvös világra, szàmtalanszor hallotta ezt a megnyugtató hangot is, és rájött a legjobb helyen van. Most már kitisztult a kép: anya és apa féltő-óvó pillantásával találkozott tekintete. Hát ők azok! A szüleim! Kik oly régóta vártak a találkozásunkra! Már nem is olyan hideg és zajos ez a világ! A szeretetük melenget, és anya mellkasán ismerős ütemet vélek felfedezni! A szívverését, melyet odabenn is hallottam! Teljesen megnyugtat és ellazít. Érzem már semmi rossz nem történhet! Majd teltek, múltak a napok és a nagy zajos világ egyre barátságosabb lett. Már ismerősen csengtek a hangok, körvonalazódott valami ritmus és az új otthon is melegséggel töltötte el aprócska szívét. Anya mindig ott termet, ha szükség volt rá és apa is mindig odaszaladt, ha Anna hívta. Ezer új élményt és csodát fedezett fel, minden új nap új meglepetést tartogatott. Nemrég vendégeik is érkeztek. Nagymamik és nagypapik jöttek-mentek és próbáltak betelni az édes kis csöppség sugárzó szépségével, a kicsiny kis élettel, mely mostantól még nagyobb szeretet és vidámságot hoz hétköznapjaikba. Az idő csak telt, de meg mindig amulattal nézték ŐT, s nem tudtak betelni a csodával. Érezték, hogy beteljesedett az életük, és minden épp úgy tökéletes, ahogy van!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
