Amikor egy édesanyát és lányát fotózom mindig elindul bennem valami. Megindít, amit a kamerám lencséjén keresztül látok és a gondolataim hol a múltba, hol a jövőbe repítenek engem. Ilyenkor érzem, ahogy édesanyám mögém áll és körém fogja karjait, ahogy a hajamat cirógatja és a fülembe súgja, "Szeretlek!"... aztán valami furcsa vágy kerít hatalmába és azon kapom magam, hogy Konornak egy kislány testvért képzelek. Látom, ahogy együtt játszanak, ahogy Konor vigyázz rá, ahogy okos nagybátyóként viselkedik. Játszadoznak velem a gondolataim és életre kelnek a stúdióm falai között. Talán attól mesélnek ennyire a képeim, mert érzem, amit a vendégeim éreznek, tudom, milyen azon az oldalon állni, ahol ők állnak és látom, mi minden történik egy megfagyott pillanat mögött. Varázslatos nap volt a tegnapi is és csak hálával tartozom nektek Andi hogy ma itt voltatok velem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
