Bevallom, először kicsit féltem Eszterrel lefixált közös napunktól... No nem a személyétől, hiszen elbűvölő lány, és nem is a szakmai kihívástól, vagy attól, hogy nem ihlet meg. Biztos voltam benne, hogy ezzel nem lesz gond és gyönyörű képeket készíthetünk együtt. Egészen más aggasztott... Az igazság, hogy nem szeretek más fotós által készített képeket látni a vendégeimről, mielőtt hozzám érkeznek, hiszen az, ahogy más megörökítette őket, befolyásolhat engem is és elviheti a gondolataimat egy olyan irányba, ami elhomályosítja azt, amit keresek és ez korlátozhatja a közös szárnyalásunkat. Drága vendégem erről mit sem tudhatott, így megmutatta nekem pár napja egy korábbi fotózásának anyagát és én abban a pillanatban lefagytam. Hiszen előtte már tervezgettem, álmodoztam a közös napunkról, kezdett körvonalazódni bennem, mi illik Eszter stílusához, személyiségéhez és áldott állapotához. Mindez pillanatok alatt mozaik darabokként hullott szét a szemem előtt, mikor megláttam az üzenetét... Szerencsére ebben is van már tapasztalatom, így higgadtan bezártam a gépem, behunytam a szemem és igyekeztem darabról darabra összeszedni a korábbi képeket. Azt, ahogy Eszter az ablak előtt áll a varázslatos, sejtelmes tüll rengetegben, ahogy arcát félrebillenti és megcsillannak rajta a fátyolos téli fények, vagy ahogy átszellemülten várja aprócska csodáját... és sikerült, szemem előtt újra csak őt láttam a stúdiómban, már nem zavarta a látványt más művészete. Azt hiszem, ezt a fotóink is bizonyítják, melyekre rettenetesen büszke vagyok. Csodás zárása volt ez a nap a hetemnek és azt gondolom, csodás nyitánya Eszterék következő, varászlatos időszakának!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
